2015.07.31.-08.14 Montenegró
BESZÁMOLÓ, ÖSSZEFOGLALÓ
Esemény: Montenegrói tábor
Helyszín, időpont: Lovćen Nemzeti Park, Njeguši, Montenegró 2015.07.31 – 08.14.
Esemény jellege: barlangi túra, felszíni túra, kutatás
Az esemény célja: a már ismert barlangok kutatásának folytatása, új barlangok feltárása, dokumentálása
Résztvevő PFBKE tagok: Füzy Zoltán, Izápy Viktor, Matuszka Fanni, Tarczi Zsófia, Szabó Emőke és Hubert
Résztvevő külsős személyek: Változó létszám, kb 35 – 80 fő között
Összefoglaló:
Július 31 – Indulás
A montenegrói talán a legnagyobb létszámú nyári „összbarlangász” tábor, nem véletlenül. Kiterjedt karsztvidék, kényelmes táborhely, sok régi és új ismerős, sok régi és új barlang. Elindulni Montenegróba mindig izgalmas. Az ember megtömi a csomagtartót, a maradék cuccot elosztja az anyós ülés lába és a hátsó ülés között, majd mindenki beül és közben ötször is ellenőrzi, nehogy az útlevele a hátizsákban maradjon. Mivel közel 800 km az út, mi alvást is beterveztünk útközbenre. Olyan este 11körül lekanyarodtunk egy random földúton és (a helyi temetőtől nem messze) egy kényelmes legelőn aludtunk pár órát.
Augusztus 1 – Érkezés, táborállítás
Így aztán másnap délelőtt érkeztünk meg. Már egész megszokott, hogy a táborba induló autók utasai vagy a helyi szupermarketben vagy az utca széli pljeskovicásnál találkoznak össze, ez most is így történt. Miután mindenki jóllakott és bevásárolt, mi még a táborhelyül szolgáló telek tulajdonosát is meglátogattuk az ilyenkor esedékes rövid üzleti tárgyalás végett, ami biztos gördülékenyebben ment volna, ha a bácsi beszél egy kicsit angolul vagy közülük valaki montenegróiul (vagy legalább szerbül). Megpróbáltunk telefonnal is fordítani, de végül a felmentő sereg a bácsi angolul tudó fia volt, aki addig a pár percig, míg ott volt, fellendítette a beszélgetést. Azt megtudtuk, hogy nem volt sok eső (tehát nem lesz annyira zöld a tábor, mint tavaly volt) és hogy azért itt sem fenékig tejfel az élet, ha valaki már nyugdíjas. De sebaj, a bérleti díj kifizetve, az ajándékok átadva – mi is felindultunk sátrat állítani.
A központi sátor felállítása roppant szórakoztató művelet, ketten – hárman támogatnak egy oszlopot, a többiek pedig a kitámasztó hevedereket húzzák, Pepe pedig hol ide, hol oda szalad, hogy most ezt egy méterrel arrébb, azt ott húzd jobban, valaki üsse le a cöveket, ne, Viktor, ne te! De aztán csak kész lett és lezajlott az első ’termelési’, ahol elhangzottak a szabályok, a tábor menete, a fő célpontok. Ekkor még nem voltunk túl sokan, egész családias volt a hangulat.
Augusztus 2 – Njegos „classic”
Az első feladat mindig a barlangok beszerelése, én a Njegosba mentem Zsófival és a Myotisosokkal, beraktuk a köteleket a bivakig. Nagy feladat állt a Njegosba lejövők előtt, ugyanis ’mindenteldöntő’ bivakot terveztek. Ha találnak valamit, folytatódik a kutatás a barlangban, ha nem akkor viszont az összes bent lévő felszerelést ki kell majd pakolni, ami nem kevés embernek nem kis feladat. Már voltam a Njegosban, de nem egészen bivakig és korábbi emlékeimmel ellentétben nem is volt olyan sáros a barlang, sőt nagyon szép volt. Kicsit ugyan összetapostuk a vízlelőhelyül szolgáló tavat, de úgysem iszogatni, hanem dolgozni jönnek majd ide J.
A bivak – mint négy nappal később kiderült – szerencsére sikerrel járt, így nem kellett minden kötelet és vasat kiszerelni, jövőre folytatódhat a kutatás.
Augusztus 3 – Jeges – Kétlyukú térképezés
A Jeges és a Kétlyukú tavalyi összekötése remek új lehetőségeket teremtett, több csapat mehet le ugyanabba a barlangrendszerbe, és nem kell a bejáratban és a kötélpályán egymásra várniuk. Fontos volt, hogy minél több ember megismerje az összeköttetés helyét, mert sokan vagy csak a Jegest vagy csak a Kétlyukút ismerték korábban. Kis csapatunk (én és hárman a Baritból: Szabó Eszter, Kun Botond, Németh András (Bandi)) is részben ezért ment le, és ha már ott voltunk tovább is mentünk az összeköttetésnél lévő hatalmas meanderben egy olyan ágba, aminek a térképezését korábban idő hiányában abba kellett hagyni. Kicsit izgultam, hogy megtalálom-e még merre kell menni a Jegesben, de sikerült – részben hála az útmutató prizmáknak. A meander nagyon kellemes volt, a máskor kb térdig érő zubogó víz helyett, amitől egymás szavát sem lehetett hallani, most bokáig érő csendes patakocska csordogált. A kacskaringós járatban elég volt poligont rajzolni, és kifejezetten jó volt, hogy a pontokat meg is jelöltük a falon, így bárki tudja majd folytatni, nem kell olyasmire hagyatkozni, hogy „az utolsó pont egy szűk kanyar melletti kilógó falcsücsök”, mert azt az se találja meg, aki ott volt. Sajnos mi is kifutottunk az időből, úgyhogy vissza kell majd jönni jövőre. Az adatok később be lettek diktálva a Kétlyukú eddigi térképébe, és bár a malacfarok formájú kis csík alig jelentős, de jó irányba megy a járat.
Augusztus 4 – Duboki Do szifontúra
Van egy barlang a tábortól mintegy 10 percre gyalog, nem is kell hozzá terepen (értsd: karrmezőn és szúrós susnyáson át) gyalogolni – de általában csak kamrának használjuk. (A pelék nagy örömére… ) Most végre hárman: Zsófi, Csondor Kata és Nagy Dénes bevállalták, hogy az első szifonig beszerelik. Indult kicsivel (pár órácskával) utánuk több csapat is, egy fotós; meg mi is, de csak túrázni. Nagyon hangulatos barlang, izgalmas a kötélpálya, nem sima ereszkedések, hanem néhol kicsit oldalra, itt leér a lábad, de azért van kötél, itt nem ér le, de itt nincs kötél, lehet nagy tóba landolni stb. Nagyon szép a barlang, sok cseppkővel, mosott falú meanderekkel. Beértük a beszerelő csapatot, mert elakadtak egy helyen (nem volt igazán jó beszerelési vázlat, nem is ért le egészen a szifonig, a végét mi rajzoltuk meg.) Már éppen azon voltunk, hogy akkor ennyi és kénytelenek leszünk visszafordulni, de Zsófival végül pont jó helyre másztunk be, és egy perc alatt meglett a továbbút. Sajnos időhiány miatt mi nem mentünk le egészen a szifonig (Bandit várták kint a Kétlyukú telefonhoz) de a többiek elmondása és a képek alapján gyönyörű látvány. A sikeres beszerelésnek hála sok szép kép készült a barlangról, valamit a következő napokban szó szerint egymást taposták bent a csapatok, szerintem, aki a táborban kötélképes volt, mindenki volt lent, így amikor a második héten érkezők közül felvetette valaki, hogy mi lenne, ha a Dubokit beszerelnék – meglepően kevés volt az érdeklődő.
Augusztus 5 – Lahner feletti terepbejárás
A montenegrói tábor egyik igen fontos tevékenysége a felszín minél alaposabb bejárása és dokumentálása. Kis csapattal most a Lahner barlang feletti területre mentünk a kutatás egyik fő emberével, Csaszival. Megnéztünk többek között egy már korábban megtalált objektumot, aminek a felméréséhez még a tábor vezetője, Takácsné Bolner Katalin is csatlakozott. Egy lejtős, kb 20 méter hosszú és 3 m mély barlang volt a koordinátánál, le lett fotózva és rajzolva. Mi aztán tovább mentünk, elég nehéz volt a terep, mert nagyon lejtett és nagy köveket lehetett egymásra gurítani, úgyhogy lábujjhegyen, és erősen kapaszkodva kerestünk további barlangokat. Az elsőt Stavi Viktor találta, Csaszi ereszkedett bele, de nem ért le az aljáig a nálunk lévő kötéllel. (Később páran visszajöttek, 35m mély lett az akna, az alja laza törmelék, huzat nem volt.) Miután kiértünk az erdős részről, könnyebb volt haladni, már „csak” karrmező volt, az viszont sok és hatalmas és nagyon-nagyon szép. Mintha hatalmas kő kekszeket valaki toronyba rakott és oldalra döntött volna. Megnéztünk és ledokumentáltunk több kisebb objektumot; amelyikről nem volt rajz, oda be is mentünk; én rajzoltam, Csaszi addig szerelt és bontott. Mire kiértünk az utolsóból, a többiek már sietve pakoltak, ugyanis a távolból egy nagy vihar közeledett, ami sokáig csak szép látvány volt a horizonton, de egyszer csak elkezdett közeledni, és egy vihar villámokkal fenn a hegyen nem kellemes kísérő. Sietve elindultunk… valamerre, és legnagyobb meglepetésemre egy kb 20 perces gyorsított szikla- és erdőmászás után a kocsiknál voltunk. Egy perccel később kezdett el igazán esni.
Augusztus 6 – Lahner térképezés
Mindazok ellenére, ami a Lahnerről elmondható (kb 1,5 óra a kocsitól, hegyen majd erdőben nagy szintkülönbséggel vezet az út, bent omladékos, néhol egész hosszú részek nehezen járhatóak, követ bárhonnan le lehet rúgni stb…), de nekem valahogy sosem kérdés, hogy visszamenjek-e. Most végre adott volt a lehetőség, hogy lemenjünk, és hasznos dolgokat csináljunk, hála Füredi Marcinak és barátainak, ők jöttek ugyanis Csaszin és rajtam kívül. Két csoportra bomlottunk lent, Marciék elmentek lerajzolni egy mellékágat a tavaly készített poligon alapján, mi pedig több még kérdéses részt mentünk rajzolni/felderíteni. Élmény volt. Pláne mikor olyan meanderben kellett rajzolni ahol egyrészt omlik a fal, másrészt elég szűk, harmadrészt a lábam alatt ismeretlen mélység van. Itt állítólag lennie kellett volna egy beszerelt kötélnek, ami az akna közepéig ér le, ezt nem találtuk meg, mint később kiderült, már kiszedték, sőt ahogy én értettem, nem is biztos, hogy arra volt (ez a Csaszitól kell megkérdezni). De berajzoltunk egy összekötő járatot, ami a szokásos útvonal elkerülője – a hosszabb távú cél nyilván a hírhedt omladék kikerülése lenne; lemértünk olyan helyekre, amik még nem voltak letisztázva, majd bontottunk is kicsit… egy akkus fúróval. Volt egy olyan hely, ahol a lentebbi terembe le lehetett volna ereszkedni, csak túl szűk volt a bejárat, így Csaszi nekiállt megfurkálni a falat. Számomra először teljesen lehetetlennek tűnt, hogy azzal a kis fúróval bármit és elérjen, de mivel réteges volt a kőzet, elég volt csak pár helyen meglazítani, és több tíz kilós kövek hullottak le félelmetes puffanással. Egy kb 15 percnek tűnő idő alatt a 25 cm széles résből méter széles lett, de ami a leg meglepőbb volt, hogy a lenti fix pontnak használt nagy kő csúcsa még mindig látszott. (A „fix” itt inkább fiktív elnevezés, valójában majdnem mindig vesztett pont)
Mire kiértünk Marciék már a punga alatt vártak minket, az eső is elállt, úgyhogy indulhattunk… vissza a kocsihoz… felfelé…
Augusztus 7 – felszín, mentés
Kényelmes, eseménytelen napnak indult a következő, tengerparti pihenést terveztem, és ehhez kezdtem társakat szerezni, mikor érkezett a kérés, hogy ha már úgyis ráérünk, nem néznék-e meg a Njegoshoz közel egy bemért, de még fel nem derített objektumot. A Njegos közel is van, a többiek pedig még nem voltak útrakész, úgyhogy Novotnik Gergővel elindultunk megkeresni az említett helyet. Azért nem volt olyan egyszerű. A GPS csak nagyjából igazít útba, azt nem mondja meg, hogy a szúrós bokorerdőt merről érdemes megkerülni. Valamint a koordinátán kívül csak a bejárati fotó volt nálunk, amin egy kőfalak közötti lyuk volt látható. Próbáltuk hasonlítgatni a kövek formáját, de aztán végül inkább a GPS által jelölt helyen mentünk köröket. Némi bozótharc után meglett az élőben egészen szép széles barlangszáj. Összehasonlítva a fotóval: még a belógó ágak is egyeztek. Gergő körbekötött egy nagy követ és beereszkedtünk. Sajnos csak kb 10 m mély és 20 m széles volt, de barlangra utaló jellegzetességek voltak a falon, oldásformák, csak beomolva, elszűkülve. Míg én rajzoltam Gergő talált egy lábatlan gyíkot is. (Persze lehet, hogy csak nem akarta kipróbálni a reakciómat egy „Nézd, itt egy vipera!” felkiáltásra. )
Visszatérve a táborba beszámoltunk a találtakról, majd Takácsné Bolner Katalin (a tábor vezetője) mintegy szinte mellékesen megjegyezte, hogy közben éppen mentés van. Eléggé megijedtünk, ráadásul információ sem sok volt, csak annyi, hogy a Myotis csapatból sérült meg egy lány (mint később kiderült, fiú) és hogy a mentőszolgálatosok már úton vannak, és indulnak nemsoká még többen segíteni hordágyat cipelni. Gergő csatlakozott az indulókhoz, én pedig maradtam a ’konyhában’ segíteni Bolváry Áginak, és vártuk a híreket. Az időjárás gondolta rátesz még egy lapáttal, mert jó nagy zápor jött, gyorsan minden sátrat be kellett csukni és a széthagyott dolgokat behordani esőbiztos helyre. Később megjöttek a mentésből és meghozták a szerencsétlenül járt srácot (Kisfali Máté), körbeültük és igyekeztünk segíteni Zudinak (Zádor Zsófia) ellátni, megvizsgálni. Mint megtudtuk éppen a Hugo & Suzanne barlangba tartottak, mikor találtak út közben egy helyet, ahová úgy tűnt érdemes bemászni. Végül nem bizonyult nagynak, kb 9-10 m mély volt. Kimászáskor Máté magára rántott egy nagy sziklát, amire korábban már léptek, szóval úgy tűnt biztosan ül a falban. Hátraszaltózott vele egyet esés közben, majd a combjára – csípőjére esett. A többiek ellátták a helyszínen, majd a mentéskor hordágyba rakták és úgy vitték el a kocsiig. Mivel be volt dagadva a sérülés helye, úgy döntöttek, hogy legjobb lesz bevinni a cetinjei kórházba. Ott megröntgenezték, de szerencsére nem találtak semmit, ami nagy bajra utalt volna. És elő sem kellett adni a „sétáltunk a kijelölt turistaúton, mikor megcsúsztam egy nagy kövön” történetet. Máté másnap már saját lábán sántikált ki a termelési megbeszélésre. Ez volt a tábor történetének eddigi első mentése. Reméljük egyben utolsó is.
Augusztus 8 – tábor és tenger
Mivel a tenger meglátgatása továbbra is foglalkoztatott, valamint nem is indult túl sok olyan túra, amire elmentem volna, így a nap elejét a táborban töltöttem és Csaszival igyekeztünk egybe szedni a Lahnerben készült méréseket és rajzokat. Ez látszólag egyszerű rutinfeladat, de itt derül ki, hogy sikerült-e egybekötni a már meglévő térképpel, és nem árt egységes névre hozni a poligont, hogy ne legyen 5 db különböző helyen 1.0 nevű pont. Délután sikerült fuvart találnom a tengerhez, Emőke, Nagy Gergely Domonkos és Huba társaságában, leautóztunk Kotorig, de nem a szokásos kieső öbölbe, hanem a város közepébe, ugyanis azt a tippet kaptuk, hogyha elég sokáig autózunk a ’kotori riviérán’, lesz tiszta és helyiektől nem hemzsegő part. Persze nem volt. Kénytelenek voltunk egy kevésbé sűrű helyen félreparkolni, és egy éppen nem otthon nyaraló helyi ember háza előtti árnyékos helyre letelepedni. De a tenger azért jó volt, voltak mini halak, sok szép kagyló, ettünk jégkrémet stb. Később megszerveztük, hogy összetalálkozzunk a Barit csoport többi részével, akik gyalog tették meg az utat a tábortól Kotorig (ez szintkülönbségben elég sok, de legalább lefelé). Kicsit körbesétáltunk a városban, de elég nagy volt a tömeg (elvégre szombat este volt) így mi inkább visszaindultunk.
Augusztus 9 – mauzóleum, Ivanova Corita, tenger
Mintha nem is barlangász táborba jöttem volna, ma kultúr turistaként jártam a környéket. Örültem neki, mert a korábbi években megbántam, hogy nem mozdultam ki a táborból. Megnéztük II. Petar Petrovic Njegos – montenegrói korábbi ura, kiváló államférfi, költő… - mauzóleumát. Ez a nemzeti park egyik legjelentősebb emlékműve, kellemes túra oda felsétálni… majd az emlékmű lábától még vagy 300 lépcsőt megtenni, hogy beléphessünk a (gondolom) márványból készült épületbe. Bent egy nagy fekete szobor Njegosról, aranypalfon, síremlék, és az épület mögött egy nagy kör alakú kilátó. Igazán nagyszerű a látvány a környező hegyekre, akinek volt jó gépe fotózott is megállás nélkül.
Következő programként hoztunk vizet a tábornak Ivanova Coritáról. Ez egy forrás, a helyiek is nagyon szeretik, nem is szabad ott cuccot mosni, nehogy rossz benyomást tegyünk. De azért nem voltunk annyira jó fejek, mert míg a túrázók egy-egy pohárkával, vagy fél literes palackkal jöttek, mi odaparkoltunk és kipakoltuk a 20 – 30 l-es kannákat. Na a víz az nem jön túl nagy sugárban, így jó negyedóra, míg egy nagyobb kanna megtelik, és mindenkit azért nem tudunk magunk elé engedni. De 1-2 óra alatt meg is voltunk. Igaz addigra már sor állt a kocsink mellett J
Délután pedig nem maradt más, mint visszamenni a tengerhez, a már jól ismert barlangász öbölbe, úszni, búvárkodni, fejeseket ugrani. És igyekezni közben elkerülni a tengeri sünöket.
Augusztus 10 – Lahner kürtőmászás, térképezés, végpont
Még termelési előtt megkeresett Csaszi, hogy mennek a Lahnerbe, van-e kedvem csatlakozni. Persze hogy volt. Öten voltunk, Rezső és Füzy mentek kürtőt mászni, Csaszi és Sándor Zsolt pedig a végpontra. Csaszi vitt neoprént, merthogy a végponton kicsit bele kell feküdni a vízbe, Zsolt pedig vitt fényképezőgépet, hogy fotózzon míg Csaszi próbálkozik. Nekem pedig ki lett jelölve az omladék elejétől a találkozási pontig terjedő szakasz, hogy erről jó lenne rajz. Lelkesen kezdtem neki, majd hamar rájöttem, hogy omladékot térképezni… na annak nem lesz szép és áttekinthető térképe. Miután úgy láttam, hogy már elég időt pazaroltam kő hátán kövek rajzolására, inkább haladtam tovább. Közben kereszteztem a kürtőmászás helyét, majd még visszább a kijelölt végpontig. Mivel érdekelt mi van a kürtő tetején – mert eddig csak a lelökdösött köveket hallottam, elindultam vissza. Nagy meglepetésemre a terem aljában fix pontnak kijelölt szinte tökéletesen szabályos piramis alakú követ sikerült darabokra törniük. Úgyhogy bosszúból a falon kerestem alkalmas pontot, az már csaknem tudják tönkretenni. A kürtő ugyan folytatódik fölfelé, de már nem nagyon volt idő, hogy én is felmenjek, úgyhogy ez is jövőre marad. Egyelőre Csaszi sem jutott tovább, de legalább lettek profi képek a barlangról. Remek nap volt.
Augusztus 11 – Pestingrád
Izgalmas program ígérkezett mára, van egy régi feljegyzés, ami a tábortól nem messzire egy több mint 270 m mély barlangot említ, és mivel Jujuék előző nap megtalálták, a létezése már biztos volt. A mélysége viszont erősen kérdéses, mivel a helyi barlangászok technikailag nincsenek egy ilyen mély barlanghoz felkészülve, szóval akárki mondhatta, hogy ilyen meg olyan mély a hely. Nos, mivel Juju elmondása szerint, ahol ők mentek, az nehéz dzsungeles terep volt, így mi a másik oldalról próbáltuk megközelíteni a helyet. Lehet, hogy rossz ötlet volt. Elmentünk terepjáróval ameddig csak bíztunk, majd akinek GPS-e volt, az azt követte, akinek nem volt az meg azt követte, aki járhatóbb utat mutatott a GPS-e alapján. Elég hamar szétszakadt a társaság. Senki sem akar két és fél méter magas szúrós, sűrű susnyásban hosszan gyalogolni, de szintet sem akart senki veszteni, úgyhogy káosz lett úrrá, egymásnak kiabáltunk, hogy „MEGVAN?” „MÉG NINCS!” „OTT JÁRHATÓ AZ ÚT?” „ELÉG ROSSZ. NÁLATOK?” „ITT IS.” „MÁR CSAK 150 m!” „NEKÜNK MÁR CSAK 125” … és ez ment órákig. A végén már mindenki másfelé ment, én is elmászkáltam, gondoltam hátha véletlenül pont ráakadnék, de persze sikerült az ellenkező irányba keresgélnem, mert megtalálták a bejáratot, de én csak egy jó 20 perc múlva értem oda. Érthetetlen módon az emberek fele nem hozott magával elég vizet, úgyhogy még azzal is spórolni kellett. Némi hezitálás után úgy döntöttünk, hogy elindulunk lefelé beszerelni. Elég késő volt már, de gondoltuk úgysem lesz olyan mély, mert mindig mindenki többet mond. Aztán elég mély lett. A beszerelés pedig nem egy túl haladós dolog, pláne, hogy kommunikálni nehéz volt a nagy távolságok miatt, de a legzavaróbb mégiscsak a barlang falában lakó madársereg volt, akik nemcsak zajosak voltak, kakiltak, de még köveket is lökdöstek le. Madárketrec szagban üldögéltünk és igyekeztünk fedezékbe vonulni. Én még csak 150 m mélyen jártam a poligonnal, de már este 8 körül volt az idő, és a beszerelésnek még nem volt vége, sőt nem is tudtuk még, mennyi lehet lefelé. A csapat második részével úgy döntöttünk, hogy visszafordulunk, mert még a kocsihoz is vissza kell jutni, ráadásul sötétben. A csapat első fele végül lejutott a barlang aljáig, elég valószínű, hogy nem volt nagy túlzás a 270 m, de ezt most nem tudtuk méréssel is bizonyítani. Kb fél 1-re értünk ki a felszínre, a víz elfogyott, és a rengeteg kötelet most vissza kellett cipelni ugyanott ahol jöttünk. Pontosabban nem, mivel egyikünk útvonala sem volt túl kellemes, úgy döntöttünk, menjünk simán toronyiránt, úgyis rossz a terep. Hajnali fél 4 körül értünk vissza a táborba, de azért vacsora meg egy feles után mentem csak aludni.
Augusztus 12 – Diri barlangja
Reggel megint Csaszi talált nekem programot, a Lovcen Nemzeti Park korábbi igazgatója mutatott előző nap egy barlangbejáratot, amit ismernek, és gondolta hátha szívesen megnéznénk. Csaszi és Pepe voltak ott, de csak egy kicsi kötelet vittek magukkal, ami nem volt elég, csak az első leereszkedésig, így ma egy nagyobb csapattal visszamentünk. Rezső szerelt be, a csapat egy része addig elment megnézni egy másik lehetséges bejáratot, majd nevetve jöttek vissza, hogy az bizony csak 2 m mély. Én a csapat végén voltam, Stavi Viktorral csináltunk térképet, amit végül egyedül fejeztem be. Kényelmes, szép, könnyen járható barlang, még eléggé omladékos, de én látok benne lehetőséget. Egy hatalmas teremben ér véget, ami több helyen is folytatódhat, csak lehet, meg kéne kicsi piszkálni. Igazából akkora, hogy nem is volt idő rendesen felmérni, sok helyre szívesen bemásztam volna még, de a többiek fáztak, úgyhogy Csaszival ketten még gyorsan körbemértük, felírtam amit még meg kéne nézni, majd indultunk mi is ki. Szeretnék visszamenni jövőre, kicsit pontosítani a térképet, mert igaz, hogy messze van a tábortól, de elég könnyen megközelíthető barlang, tényleg tetszett. Köszönjünk, Igazgató Úr.
Augusztus 13 – Lahner, igen, megint.
Sajnos eljött a tábor utolsó napja, ki kell szerelni a barlangokat, úgyhogy még egy utolsó túrára elmentünk a Lahnerbe. Még volt mit rajzolni a térképen, de elég hamar végeztünk, és mivel a csapat többi része a kiszerelést kezdte el a mélyebb helyeken, igazából nem volt oka, hogy még lent maradjunk, de én azért csak megkérdeztem, nincs-e bármi ahová még el tudnánk nézni. És ami azt illeti volt egy hely, ahová Csaszi már régóta el akart menni, csak nem volt rá idő, úgyhogy odamentünk. Na nem volt olyan egyszerű a dolog, mert egy elszűkülő meanderben kellett felmászást találni, a nagyon csúszós, montmilches falon. Már majdnem feladtuk, de végül Csaszinak csak sikerült, és feljutott a meander magasabb szintjébe. Ment benne elég sokat előre. Közben én is körbenéztem, nem-e lehetne egy távolabbi, de egyszerűbb helyen felmászni, de nem jártam sikerrel. Csaszi visszajött, nagyon örült, hogy találtunk új részt, de most már tényleg menni kellett kifelé. De a felszínen sem tétlenkedtünk, a Lahner bejárata felett Csaszi korábban már talált egy hasadék barlangot, elindultunk azt megkeresni, szerette volna, ha sikerül bemérni a mélységét. Nagyon szórakoztató ott mászkálni, remek a terep, azt a hasadékot viszont minden irányból veszélyesnek tűnt megközelíteni, úgyhogy mászkáltunk körbe minden irányból, míg végül elég közel lehetett menni, hogy le lehessen mérni az aljára. Ahol meglepő módon hó volt. Pedig elég széles hasadékról van szó, bár elég mély is, 25 m körüli volt. Visszajutni is ugyanolyan mászó technikával kellett, mert jó eltévedtünk, és ha nem ért volna ki Füzy időben a Lahnerből, hogy összepijjogjunk, a hegy másik oldalán kötöttünk volna ki.
Egy nagyon kedves meghívásnak eleget téve a tábor utolsó vacsoráját a bukivocai kocsma vendégeiként tölthettük el, ezzel egyrészt megmentettek minket a szokásos utolsó közös kajálástól a már lebontott táborban, ami szomorú látvány, másrészt legalább egy kicsit ünnepi befejezést kapott az idei expedíció. Remélem ezután hagyomány lesz J. Nagyon finom volt a vacsora, egyedül a táborhoz szegődött Negró nevű kutya testi épségéért aggódtunk, aki látszólag erősebbnek gondolta magát az autóknál, mert nem foglalkoztatta, hogy félre álljon. Persze lehet, csak rosszul hallott szegény.
Augusztus 15 – haza
Nem könnyű otthagyni a tábort. Eleinte soknak tűnik a két hét, de igazából egy hónapig is el tudnánk ott sátorozni, azután is rossz lenne hazaindulni.
Szerencsére sikeresen hazaértünk, és ez néha tényleg a szerencsén múlott, például majdnem nekiálltunk éjszakára lesátrazni egy lódarazsak lakta elhagyatott ház mellett, de legalább még napfényben láthattuk a gyönyörű tájat, és az azóta is épülő szerb határt J.
Újra itt, újra ekkor jövőre.
Fanni
Fotók:
Berentés Ágnes, Sándor Zsolt és Matuszka Fanni képei
